A daganatos betegségek leküzdésére egyre több gyógyszer, illetve gyógy­szeres kezelési protokoll áll rendelkezésre. Nem biztos ugyanakkor, hogy minden új kezelési módszer alkalmazható az idős betegeknél is; a bősé­ges kezelési kínálat akár e páciensek „túlkezelésével” is járhat. Előfordul­hat, hogy bizonyos gyógyszerek és kezelési protokollok szerinti eljárások időskorban kevésbé hatásosak, vagy pedig az idős emberek rosszabbul tolerálják őket, mint a fiatalok. A cikk összefoglalja, hogy előrehaladott életkorban mely gyógyszerek alkalmazása nélkülözhető, és melyek azok, amelyeket egyáltalán nem lenne szabad használni.

A szív és a vese számos módon hatnak egymásra: az egyik szerv műkö­dési zavara a másik működésében is zavart generálhat. Az így kialakuló betegségek kezelése a kórképek összetettsége miatt interdiszciplináris együttműködést kíván. A cikk áttekinti a két szerv működésének klinikailag fontos összefüggéseit, és foglalkozik a legújabb terápiás lehetőségekkel is.

A bizonyítékokon alapuló orvoslásban jártas alapellátók egy csoportja ha­vonta több mint 110 angol nyelvű klinikai kutatási folyóiratot tekintett át 2014-ben, és 255 olyan vizsgálatot gyűjtöttek ki, amely megváltoztathatja az alapellátási gyakorlatot. Minden „releváns betegorientált bizonyítékra”, illetve a várható gyakorlati haszonra vonatkozólag a Canadian Medical Association tagjaitól gyűjtöttek visszajelzéseket. A 2014-ben megjelent kiemelkedő fontosságú közlemények között szerepelnek pl. az akut légúti fertőzések tüneteken alapuló kezelésére vonatkozó ajánlások; egy új és ha­tásos erősítő módszer a fasciitis plantaris terápiájában; és annak igazolása, hogy a vareniclin nikotinpótlással hatásosabb, mint anélkül.

Hiponatrémiás betegek rendszeresen szorulnak háziorvosi, sürgősségi vagy kórházi ellátásra. E gyakran előforduló elektrolitzavarnak mind a diagnosztizálása, mind a kezelése összetett feladat, ráadásul a probléma megol­dásához nem áll rendelkezésre minden esetben egyértelműen használható vezérfonal. A hiányt két új nemzetközi irányelv lenne hivatva pótolni, ame­lyek azonban fontos kérdésekben ellentmodanak egymásnak.

A pajzsmirigygöbök előfordulása nem ritka az átlagnépességben. A rosszindulatú da­ganat valószínűsége csekély, mégis ez a fő oka a pajzsmirigyeltérések kivizsgálásának. A TSH szint meghatározása alapján elkülöníthetők a pajzsmirigy túlműködéséhez ve­zető állapotok. Minden más kórállapotban az ultrahangvizsgálat és a vékonytű-aspi­ráció a diagnosztika alapja. A mérettől függően biopszia szükséges akkor, ha felmerül rosszindulatú betegség gyanúja, illetve ha fennállnak a pajzsmirigyrák kockázati tényezői. 

A szerzők áttekintik a klinikai és laboratóriumi endokrinológia legfontosabb alapelveit (receptorok tana, szabad hormon koncepció), a leggyakoribb vizsgálóeljárások (immunoesszé, tömeg-spektrometria) előnyeit és hátrányait. Rámutatnak az endokrin laboratóriumi lelet értékelésének komplexitására. 

Az Orvostovábbképző Szemle szeptemberi számában három közleményt olvashatnak a laboratóriumi medicina témakörében. Az első cikk témája a klinikai laboratóriumok az endokrinológia szolgálatában, a másodiké a Mikro-RNS-ek a laboratóriumi diagnosztikában, a haramdiké pedig az integrált laboratóriumi rendszer és pneumatikus csőposta a diagnosztika szolgálatában.

A máj-cirrhosisban szenvedő betegek körében 20–30%-os gyakorisággal alakul ki hepatogén diabetes. A gyógyszeres kezelést elsősorban a mellékhatások határozzák meg. Különösen alkoholabúzus esetén kell szem előtt tartani a hypoglykaemia fokozott veszélyére.

A demenciát többnyire az enyhe kognitív károsodás (mild cognitive impairment, MCI) stádiuma előzi meg. A szerzők a gyors progresszióval járó MCI kockázati tényezőit foglalják össze irodalmi adatok és saját klinikai tapasztalataik alapján.

Főbb tézisek: A pajzsmirigygöbök létrejöttét befolyásoló legfontosabb külső tényező a jódhiány. A jódszegény területeken előforduló jóindulatú hideg göbök levothyroxin-kezelését nem támasztják alá tudományos bizonyítékok. Eddig nem tisztázódott, hogy a pajzsmirigygöbök térfogatának növekedésével nő-e a rosszindulatúvá válás kockázata, illetve hogy a nagyobb térfogatú göbökben gyakrabban fordul-e elő pajzsmirigyrák, mint a kisebb elváltozásokban. A pajzsmirigygöbökre gyakran mellékleletként derül fény. Az elváltozások Németország mérsékelten jódszegény területein a felnőttek 16–30%-át érintik, az érintettek többsége nő. Ebben az országban ez a leggyakoribb endokrinológiai kórkép. A pajzsmirigygöbök rosszindulatúvá válhatnak, és pajzsmirigy-működési zavarokat is okozhatnak. A malignizálódás és a pajzsmirigy-működési zavarok kockázata sok tényezőtől – például a környezeti hatásoktól, a göbök méretétől és aktivitásától, a beteg életkorától, illetve nemétől – függ. Az elváltozások kezelése során a kockázati tényezőket a klinikai vizsgálatokban és a mindennapi ellátásban egyaránt figyelembe kell vennünk. A legfőbb diagnosztikai feladat a rosszindulatú és a jóindulatú göbök elkülönítése. A mellékleletként felfedezett pajzsmirigydaganatok kezelésére jelenleg nincsenek bizonyítékokon alapuló irányelvek (ellentétben például a mellékvese mellékleletként felfedezett tumoraival). A pajzsmirigygöbök kórélettana és a kialakulásukat befolyásoló tényezők Környezeti tényezők és a beteg életkora A pajzsmirigygöbök incidenciáját a nyomelemek, mindenekelőtt a jód kínálata befolyásolja. A hideg göbök jódszegény vidéken gyakrabban fordulnak elő, mint a jóddal megfelelően ellátott területeken.5 A jódhiány a pajzsmirigygöbök kialakulásának legfontosabb exogén meghatározója. Svájcban a mérsékelt regionális jódhiány kiküszöbölését követő 10 évben 73%-kal csökkent a toxikus pajzsmirigygöbök előfordulási gyakorisága. A hideg göbök és az autonóm adenomák incidenciája a jódszegény területeken a betegek életkorával nő. A pajzsmirigygöbök között szcintigráfiás vizsgálat alapján a környező mirigyszövethez képest funkcionálisan alulműködő (hideg), normálisan működő (meleg) és túlműködő (forró) göböket különböztetünk meg.